|
Pályi János (1959) – szakmai önéletrajz Az Állami Bábszínház bábszínész képző stúdiójában végeztem bábszínészként 1983-ben. Alapító tagja voltam a Ciróka Bábszínháznak és a Maskarás Báb- és Utcaszínháznak. 1990-től a kolozsvári Puck Bábszínházban rendeztem és a színészképzést vezettem. A győri Vaskakas Bábszínházban is dolgoztam két évadot, majd a meg-megújuló Maskarással jártam a világot. Több nagyszabású utcaszínházi előadás létrehozásánál bábáskodtam. Szóló bábjátékosként számos fesztiválon játszottam. 2005-től másfél évig művészeti vezetőként dolgoztam a Vojtina Bábszínházban, Debrecenben. 2010-ben elindítottam Kaposváron a BábSzínTeret, a legújabb független befogadó és produkciós bábszínházat. Bábjátékosnak tartom magam. A bábszínész-képzés és a bábu esztétikája foglalkoztat. Fontos számomra a bábhagyomány ápolása, ezért játszom Vitéz Lászlót, ami a bábszínészet csúcsa számomra. Olyan ősi mítoszok és rítusok hajszálgyökereit fedeztem fel benne, melyek egészen messze keletre vezetnek az ősszínházi formákhoz.
Tanulmányok: 1983-ban végzett az Állami Bábszínház Bábszínész-képző Stúdiójában.2009 Veszprémben a Pannon Egyetem Színháztudományi Szakán MA levelező egyetemi diploma
Díjak: 2010. A 30. KÖRMÖCBÁNYAI GAGY fesztiválon ARANY GÚNÁR-díj a gyermek produkciók kategóriájában. 2009. Katowicei Nemzetközi Bábfesztivál különdíj és a lengyel UNIMA diplomája. Kolozsvári Nemzetközi Bábfesztivál a legjobb férfi bábszínész díja. Galaţi (RO) Gulliver Nemzetközi Bábfesztivál legjobb férfi bábszínész. 2008. IV. Kaposvári Gyermekszínházi Biennálé „legjobb mágus” díja (előadói díj). 2004. Blattner-díj 2003. II. Gyermekszínházi Szemle fődíja. 2000. Kecskeméti Bábos Találkozó, Kimagasló Művészeti Tevékenységért díj. 2002. II. Kaposvári Gyermekszínházi Biennálé különdíja. 2002. Békéscsabai Nemzetközi Gyermek Bábfesztivál fődíja és Nagy-UNIMA diploma. 2001. Torun (PL), 2002. Lódz (PL) és Banja Luca (SRB) legjobb bábszínész díj. 1999. Ostrava (CS) legjobb bábszínész díja és a zsűri különdíja. 1994. Kolozsvár, 1998. Zágráb (HR), bábszínész díjak. 1992. Konstanca (RO) legjobb bábszínész díja és első rendezői különdíj |