Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
(Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház)
Május 12. 16 óra, Színházterem

Miguel de Cervantes: DON QUIJOTE
Mihail Bulgakov színpadi változatának részleges felhasználásával fordította: Győry Vilmos, Kovács Léna

Rendező: Vidovszky György, Gyevi-Bíró Eszter

Szereplők:
DON QUIJOTE - Ivaskovics Viktor
SANCHO PANZA - Rácz József
NARRÁTOR I, NIMFA, SZERELEM - Vass Magdolna
NARRÁTOR II, HÍRVIVŐ - Katkó Ferenc
NICOLAS, BARÁTSÁG - Sőtér István
PEREZ TISZTELENDŐ, PAP - Kacsur András
DOROTTYA, SZŰZ -Orosz Melinda
KULCSÁRNÉ (MERLIN), KOMORNA, KIRÁLYNŐ -Kacsur Andrea
SANSÓN, (TÜKRÖK LOVAGJA), HALÁL -Ferenci Attila
ALDONZA,DOLORIDA, BŰN - Béres Ildikó
FOGADÓS, ÖRDÖG - Szabó Imre
MARITORNES, JÓSÁG - Gál Natália
PEDRO, TRIFALGIN, CSÁSZÁR - Krémer Sándor
KOMORNA, ANGYAL -Tarpai Viktória
NARRÁTOR III, EMLÉKEZÉS - Orosz Ibolya

Társrendező, Koreográfus – Gyevi Bíró Eszter
Díszlet, jelmez - Ondrasek Péter, Mészáros Zsófia
Konzultáns – Székely-Szabó Ármin
A színház főrendezője: Vidnyánszky Attila

Don Quijote első látásra eszelős pojáca, aki annyi lovagregényt olvasott, hogy már magát is lovagnak hiszi, sőt legfőbb szándéka az, hogy feltámassza a lovagkort. Lovagi jelmezt ölt, és nekivág a világnak, hogy hőstetteivel védelmezze a rászurolókat... ...kiálljon az igazságért, a jóságért és a becsületességért, meghódítsa eszményi szerelme, Dulcinea del Toboso szívét.
Hűséges társa és fegyverhordozója, Sancho Panza a legnagyobb odaadással követi őt a méltatlan kalandokban. Persze, lovagkor nincs, Dulcinea del Toboso sem létezik igazán, a lovagregényeket pedig kevesen olvasták: Don Quijote nevetségessé tett eszményekért száll egyoldalú és megalázó küzdelembe.
Ebben a játékban arra kerestük a választ, hogy mi Don Quijote bolondságának az oka. Tekinthetjük-e őt egyszerűen bolondnak, vagy áll-e valami őrültsége mögött? Don Quijote a képzeletében mások által elképzelt világot, a lovagregények csodálatos, kalandokkal és értékekkel teli világát éli tovább, teremtő képzeletét a regények keltik életre.
A színház ugyenerre az illúzóra törekszik: világot teremt, amit létezőként fogadtat el mindenkori nézőjével, a színészek pedig két órára jelmezt öltenek, és úgy tesznek, mintha ebben az elképzelt világban élnének. Don Quijote - kalandjai elején - egy színházban találja magát, de a színtársulat kineveti, megalázza az „őrült színészt", aki konokul éli és nem „játssza" a magára osztott szerepét. Egyedül egy fiú, később Sancho Panza ismeri fel benne a színészi kaland lehetőségét, és elfogadva Don Quijote fantáziájának csapongó játékszabályait, belemegy a játékba, és „fegyverhordozójául" szegődik. Bár eleinte a színtársulat elutasítja és kiutasítja a „lovagot", lassan mégis felismerik benne magukat, és úgy döntenek, hogy színészi eszközeikkel megteremtik neki azt a világot, amiben kalandjait véghezviheti. A céljuk az, hogy mihamarabb észre térítsék, kigyógyítsák faramuci nyavalyájából a botcsinálta lovagot, ám amikor Don Quijote - pontosabban Alonso úr - józanul távozik a színházból, felismerik eltökéltségének igazi bátorságát és szépségét, „bolondságának" értelmét.

Képgaléria