JA slide show
Főoldal Díjak

A 6. GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE DÍJAZOTT ELŐADÁSAI


A Szemle két, megosztott fődíjas előadása:


A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 300.000 Ft-os fődíjat adományoztunk – egy kínzóan tragikus társadalmi gondnak az érintett korosztály előtti személyes megéléséért – a Nézőművészeti KFT, A gyáva című előadásának.
Rendező: Scherer Péter, játsszák: Kovács Krisztián és Scherer Péter


A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os fődíját adományoztuk  a szakmai zsűri javaslatára – Arany János megrázó költeményének, a gyerekközönséget bölcs humorral együttjátszásra mozgósító, varázslatos megidézéséért – a Csavar Színház (Szlovákia), A nagyidai cigányok című előadásáért Gál Tamásnak.


További díjak:

A legtöbb gyermek- és ifjúsági színházi előadást látott kritikus díját a Fehérholló díjat idén Takács Vera a Gyermekszínházi Portál szerkesztője vehette át.

A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját adományoztuk a szakmai zsűri javaslatára – a marionett hagyományt dinamikával, iróniával megújító előadásmódjáért – a Ziránó Színház, A három kismalac című előadásának. 
Rendező: Boráros Milada, bábok: Boráros Szilárd

 


A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját adományoztuk a 
 szakmai zsűri javaslatára – a virtuális világban létrejövő kamasz dráma korszerű megjelenítéséért – a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Cyber Cyrano című előadásának. Ez az előadás kapta idén az Assitej Üveghegy Díját is. Rendező: Vidovszky György


A Budapest II. Kerületi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 200.000 Ft-os díjat adományoztunk – az egyre fajsúlyosabb megjelenésű drámapedagógiai munkáért – a Káva Kulturális Műhely, Apalabirintus című előadásának.
Rendező: Perényi Balázs

A Fővárosi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományoztunk – egy nemzedék sajnálatos kulturális leépülésének abszurd ízekkel fűszerezett dokumentálásáért – a Manna Kulturális Egyesület, Kicsi Nyuszi Hopp Hopp című előadásának.
Rendező: Pelsőczy Réka


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományoztunk – a kortárs költészet elbűvölő, a térrel is élvezetesen játszó megelevenítéséért – a Budapest Bábszínház, Hajnali csillag peremén című előadásának. 
Rendező: Tengely Gábor, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter


A Millenáris díját kapta a TintalóTársulás, amely felkérés egy előadás megtartására Az előadás címe: Bollár Kótyag és Mámori Nellike találkozása
Alkotók, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter, Rumi Zsófia, Badacsonyi Angéla

A FIDELIO különdíját kapta a Mesebolt Bábszínház, amely 100.000 Ft értékű online megjelenést biztosít a Fidelio.hu internetes portálon. Az előadás címe: A legkisebb boszorkány
Tervező: Boráros Szilárd, rendező: Rumi László

A Marczibányi Téri Művelődési Központ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle diplomáját kapta:

 Színház/társulatAz előadás címe Rendező 
 Budapest BábszínházHajnali csillag peremén Tengely Gábor 
 Csavar Színház (Szlovákia)A nagyidai cigányok Gál Tamás 
 Káva Kulturális MűhelyApalabirintus Perényi Balázs 
 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági SzínházCyber Cyrano Vidovszky György 
 Manna Kulturális EgyesületKicsi Nyuszi Hopp Hopp Pelsőczy Réka 
 Mesebolt BábszínházA legkisebb boszorkány Rumi László 
 Nézőművészeti KFTA gyáva Scherer Péter 
 TintalóTársulásBollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása Badacsonyi Angéla 
 Ziránó SzínházA három kismalac Boráros Milada 

Továbbá:

A Szemletanács tagjai díszoklevelet adományoztak a Stúdió K Színháznak Az aranykulcs, A sünteknős és A Kíváncsi kiselefánt című előadásokért.